Szavazat helyett

Megpróbáltam nem írni Obamáról, de minden próbálkozásom kudarcba fulladt, pedig tisztában vagyok vele, hogy már alig maradt információ, amit nem írtak le vagy mondtak el róla. Nem is maradt más, csak a személyes véleményem, ami meglehetősen szánalmasan hangozhat egy olyan ember szájából, aki úgy csöppent bele az amerikai választásokba, mint egy korty szilvapálinka a ráklevesbe.

Tudom, hogy Európában is óriási népszerűségnek örvend, de hogy itt milyen méreteket ölt az Obama-kultusz, azt lassan már nehéz szavakba foglalni. Félre ne értsetek, odavagyok érte én is! Szinte már zavarba ejt a saját rajongásom. Nem akarom azt mondani, hogy "én már régen megmondtam, hogy ebben a pasasban van valami", de tényleg van benne valami magával ragadó. Ezt próbálja most mindenki megfejteni. Számokkal, statisztikákkal, pszichológusokkal, jövendő-mondókkal és még ki tudja kivel és hogyan. Annyi biztos, hogy amikor kiderült a győzelme a választás éjszakáján egy ember maradt csupán higgadt. Ő maga. Mi többiek hisztérikus örömtáncba kezdtünk, mert hiszen mikor történik meg a való életben, hogy győz a jobbik. Sajnos csak ritkán. Az egyszeri ember hát nem múlasztja el az alkalmat az ünneplésre, ha mégis teljesül a szinte lehetetlen. Főleg, ha ebben benne van a saját keze munkája is. Mert mindenki, aki rá szavazott, saját személyes győzelmeként élte át a választást, és nem is mondom, hogy ne élje át a dicsőséget, mert hiszen ebből a sok egyből lett 64 millió! Én is büszke vagyok rájuk, és kivételesen sajnáltam, hogy nem szavazhattam. "Maradunk."- vetettem oda a férjemnek éjszaka 11:00-kor, amikor bejelentették, hogy Obama átlépte a szükséges 270 elektori szavazatot. Jót nevetett, pedig - szerintem - nem voltam vicces.

A csoda megtörtént és innentől kezdve mindenki megint nyugodtabban alszik az elmúlt néhány hét sokkoló eseményei után. Itt van nekünk mostmár Obama, majd ő megoldja a bajokat. Egy biztos, a gazdasági helyzetet, amit megörököl "sánta kacsának" csúfolt elődjétől, azt nem irígyli tőle senki, viszont mindenki elvárja, hogy a csoda ne csak egy napig tartson, hanem minimum négy évig, de inkább nyolcig. Közben a leépítések megkezdődtek a vállalatoknál és a munkanélküliség 14 éve nem látott méreteket ölt. Remélem, a megválasztott elnök mágikus tudománya, amivel a világot vette le a lábáról, megerősíti a bankokat, megtámogatja hitelfelvevőket, életet lehel a Wall Street-en forgalmazott részvényekbe és megtartja a munkahelyeket. Világraszóló mutatvány lesz, az biztos.

Általában tényleg nem politizálok. Csak mert nem értek hozzá. Soha nem hittem abban, hogy az én amatőr figyelmem és véleményem bármiféle társadalmi méretű változást idézhet elő. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi négy-öt, vagyis inkább inkább száz-kétszáz, vagy még inkább az utóbbi ezer év valahogy elvette a magyar ember kedvét a politizálástól. A minap azonban, amikor épp gyarló módon őszülő hajszálaimtól igyekeztem megszabadulni, fültanuja lehettem a szalonban, amint a fodrász hölgy olyan magas röptű eszmefuttatásba kezdett ügyfelével a választás körülményeiről és pontjaival kapcsolatosan, hogy elfelejtettem szólni, hogy lejárt az időm, így most egy árnyalattal sötétebben pompázik a hajam a megszokottnál. Ezen bizony egy kicsit elszégyeltem magam, mármint nem a hajam színén, annak már úgy is mindegy. Kifogásként azt hoztam fel mentségemre, hogy talán nem annyira magától veszett el az egyén kedve odahaza a politizálástól, hanem inkább külső "tényezők"szoktatták arra, hogy ne avatkozzon bele olyan dolgokba, ami nem rá tartozik. Bizony meglehet. Most viszont itt vagyok, és álmélkodva hallgatom, hogy a fodrászom önkéntes munkát végzett a helyi képviselőjelölt kampányában. Hm.

Obama persze ezt jobban tudta, és állandóan azzal kezdte a mondatait, hogy "mi", és tényleg nem a királyi többest értette ezalatt. Úgy nézett az emberek szemébe, hogy azok saját magukat kezdték látni benne. Válogatás nélkül azonosult vele az afrikai-amerikai, a latino, az ázsiai, a kaukázusi. Ahogyan a vérében keveredik Afrika és Amerika, úgy ötvöződik benne a kisebbség és a többség. Mert bár Amerika az idegen jövevények országa, a kisebbséget, különösen a színesbőrű kisebbséget még mindig sokhelyütt előítéletekkel kezelik. Csakhogy a kisebbség egyre növekedik és egyre jelentősebb erőket képvisel, még akkor is, ha ezt republikánus körökben nehezen fogadják el. Ráadásul Obamában nem akármilyen kisebbség vére találkozott a jenkiével. Bármelyikünk találhat benne valami vonzót. Én megkockáztatom, még a nagy fülei is sármosak.

Retorikai képessége, intelligenciája, sziklaszilárd nyugalma azonban könnyen elfeledteti az emberekkel, hogy azért ő mégiscsak egy politikus. Méghozzá vérbeli politikus, aki azért köztudomásúan számos olyan személy barátságát, ismeretségét, segítségét is élvezte, akik - úgy szólván - nem tartoznak a nagyrabecsült politikai elit körökhöz. De most szemet húnyunk efölött, és ahogy a mamám mondta annyiszor, amikor lázadoztam férfitársaim gyarlóságain, elintézzük annyival, hogy "Kislányom, úgy sincs tökéletes férfi." Valóban nincs. Persze tökéletes nő sincs, de ez egy másik bejegyzés tárgya lesz. Biztos vagyok benne, hogy Obama sem az, de most milliárdnyi emberben keltett reményt egy békésebb, toleránsabb, emberibb világról, és ez már önmagában sem kis teljesítmény. Adja az ég, hogy beválthassa a hozzá fűzött reményeinket.