Egyedül a pékné Annus

Pékné Annus széles mosollyal libbent fel a buszra és nagy hangon üdvözölte a visszafojtott hangon trécselő asszonyok társaságát. Egy pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy elnézést kérjen. Neki itt legalább annyi joga van késni, mint bármelyik másik utazónak. Különben sem fordulhat elő, hogy éppen ő maradjon le a programról, amikor maga szervezte az egészet. Azt meg nem kell tudni senkinek ezek közül, hogy két öltő ruhát váltott mire sikerült elindulnia,  mert egy hőhullám öntötte nyakon pontosan abban a percben, amikor kettőre zárta maga mögött a kaput. Az is lehet, hogy csak túl meleg volt ehhez a kötött kardigánhoz. Mikor végre lecsendesedett a forróság a testében, rögvest fázni kezdett és kezdhette az öltözködést elölről. Még megigazított néhány csattot a kontyában, aztán elégedetten szemlélte végig a művét a duplatükörben. Mert a péknének lángvörösen izzó, dúsan hömpölygő haja volt. Az igaz, hogy hat hetente utána igazította a színét a fodrász, de attól az még mind az ő tulajdonában volt.

Ebből a hajból annak idején olyan termetes kontyot rakott Annus, hogy a pék kezéből reggel hatkor kitáncoltak a frissen sült briósok. Nagyot nevetett Feri ügyetlenségén a fiatal segédlány, aztán marokra kapta a köténye elejét, s egy szálig felkapkodta a szédült süteményeket a földről. Feri meg csak állt elvörösödve és várta, hogy Annus gondosan lefújkálja a láthatatlan porszemeket a briósokról. "Jó lesz ez így is a bereckieknek." Mosolygott huncutul a zöld szemével a pék szerelemtől kábult tekintetén. Pedig Feri is berecki volt ízig-vérig, de Annust ez egy cseppet sem zavarta. Ő itt csak átutazóban élt a nagyanyjával amíg be nem tölti a 18-at, utána úgy is felmegy majd Pestre, hogy ott találja meg a szerencséjét. Ki tudja, lehet, hogy valaki rácsodálkozik az utcán és másnap színésznőt csinál belőle, vagy beleszeret egy gazdag üzletember és soha többé nem kell dagasztós tálat mosogatnia. Annyi biztos, hogy vele nagy tervei voltak az Alkotónak különben nem pazarolt volna ilyen gyönyörűséges hajkoronát a fejére és olyan ringós lépést a járásába. De Annus nem pusztán csak szép lány volt, de ráadásul még okos is. Sosem tudott volna megelégedni azzal, hogy egy egyszerű pékné maradjon Berecken, még akkor sem, ha Feri annyi gondoskodó figyelemmel vette körül, amennyit sosem látott más férfitől beleszámítva a saját apját is, aki miatt két éve elhagyta a szülői házat. Tudta jól ezt a fiatal pék, csak megzabolázni nem tudta a szívét. Hogyan is tehette volna, amikor a lány úgy billent be minden hajnalban a pékségbe a feltűzött lánghajával, hogy abba belesajdult a férfi egész mellkasa. Egy nap aztán nem bírta tovább hordozni magában a vágyat, s ahogy Annus felegyenesedett a kemence ajtajától és szabad kezével kiterelgetett egy eltévedt fürtöt a kipirosodott arcából, Feri a dereka köré fonta a karját és olyan reményvesztetten szorította magához a lány meleg testét, mintha bizonyosan tudta volna, hogy ez lesz az utolsó alkalom. Annusnak alig három perc kellett ahhoz, hogy az új helyzetet végiggondolja, s bár kellemesen meglepte az amúgy igen szolid pék szakavatott csókja, azért csak sikerült egy erélyes mozdulattal eltolni magától Ferit, s nagyot koppantani a kezében tartott tepsivel a szerelmes fiú fejére. "Mégis mit képzelsz, te péklegény?!" - kiáltott rá kihevülten a kemence melegétől és talán egyébtől is a lány, de azt sosem vallotta volna meg ennek az egyszerű berecki fiúnak. "Azt képzelem, Annus, hogy ha hozzám jössz feleségül, én cukorral meg fahéjjal szórom be a földet is előtted!" Hanem amaz csak nagyot legyintett a pék hirtelen született vakmerőségén, s miután a tepsitől időközben megszabadult, csípőre tett kézzel válaszolt a kérőjének. "Feri, neked egészen elment a józan eszed! Te tényleg azt hiszed, hogy én egy péklegénynek tartogatom magam? Hogy képes lennék Berecken megvetni a lábam és életem végéig kenyeret dagasztani ezeknek, hogy legyen mit vágniuk a zsíros szalonnájuk mellé? Gyorsan verd ki a fejedből ezt a gondolatot, a fonott kalácsnak valót meg kezd újradagasztani, mert ahogy elnézem, igen rendesen kikelt az edényből." Feri akkorát ütött a túlkelt tészta tetejébe, hogy az olyat sóhajtott, mintha az utolsó lehelletét adta volna ki. Aznap a fonott kalács egy órával később került a polcokra, amit a bereckiek szóvá is tettek a boltosnak. A boltos csak a fejét rázta, hogy ő ugyan nem tud semmit, talán a Pünkösdinét kellene megkérdezni, az átellenben lakik a pékkel. A Pünkösdiné már tíz órakor ott súrolta a lábát a pékség bejárata előtt, de Annus most nem szaladt elé, hogy betessékelje a hidegről. Tudta jól, hogy aznap miért ragaszkodik az öregasszony a meleg cipőhoz, s hogy behozza a kíváncsisága akkor is, ha nem kérik. Úgy surrant ki a hátsó ajtón, mintha éppen kirabolta volna a pékséget, pedig egyebet nem vitt magával, csak a péklegény szívét, azt meg úgy sem tudná pénzzé tenni, így már a Röges utca sarkán megszabadult tőle.
 
A nagyanyja szerint a lány még aznap vonatra szállt és meg sem állt Budapestig. Hogyan is tudta volna ő megállítani? Tán fusson utána a köszvényes lábával? Biztos a Rozihoz ment. Már régóta tervezgette, hogy nála fog megszállni, amíg munkát nem talál, de hogy a Rozi ott lakik-e még a Bosnyák tér környékén, arról sosem jött hír. Ő volt Annus egyetlen ángya, aki öt éve hagyta ott az urát, Annus nagyivó bácsikáját, s meg sem állt a fővárosig. Valójában senki sem tudta, hogy miből tartja el magát, s csak Annus remélte, hogy a segítségére lesz egy napon. Két hónapig nem hallottak a szökött lány felől. Egy nap sötétedéskor kopogtattak a fiatal pék ajtaján. Feri éppen a vacsorájához ült, s bosszúsan rúgta ki maga alól a széket, hogy megnézze miért zavarják ilyen későn. Köztudomású, hogy a pékek a tyúkokkal mennek aludni, hiszen azok már négykor szórják a lisztet a dagasztó tálba, hogy hatra kocsira pakolhassák a gőzölgő cipókat. Aznap éjszaka azonban a berecki péklegény nemigen húnyta le a szemét. Annus állt az ajtóban dideregve a hidegtől. A négyes vonattal érkezett Pestről, s a fészerben húzódott meg sötétedésig, hogy meg ne lássák a szomszédok. Feri egy elárvult szó nélkül engedte be.  Elé tolta a teli tányérját és csak nézte, ahogy a lány az utolsó cseppig kimeregette a zöldbablevest. "Második van? Valami cukros-fahéjas?" A fiú lisztet vett elő meg dagasztó tálat. "Beletelik egy jó órába. Megvárod-e?" "Én meg, ha nem bánod." "Nem bánom." A pap csak kétszer tudta kihirdetni az ifjú párt a templomban.  Három hét múlva megvolt az esküvő, hogy Annus kölcsönbe kapott menyasszonyi ruhája nehogy elhasadjon a gömbölyödő formáján. A menyecsketánc alatt is többször leültette a vőfély, hogy szusszanhasson egyet. A baba két hónappal született korábban az idejénél. "Nem lehet manapság tudni, miként számolják az időt ezek az orvosok." Panaszkodta Annus nagyanyja a boltban a Pünkösdinének. "De ha holnap reggel bejön a pékségbe, kap öt olyan ropogós zsemlét, ami abban a percben jött ki a kemencéből, csak ne firtassa tovább ezt a számolgatást a faluban."

A pékné megállt a busz elején, jobb kezével megtámaszkodott az első ülés támláján, a baljával felmérte, mennyire tart a kontyja, aztán kicsit felszegte az állát. "Na, berecki nyugdíjas klub, kinek hiányzik a padtársa?" Az asszonyok bizonytalanul néztek maguk köré, de nem szólt senki.  "Azt írták azok a vidékiek a ma reggeli email-ben, hogy csülökpörkölt lesz ebédre. Most szóljon, aki vegetariánus!" Ezt már csak nem lehetett nevetés nélkül hagyni. Hiába, egyedül a pékné Annus tudott ilyen jó hangulatot teremteni. "Pistám, akkor csapjunk a lovak közé!" - szólt oda a vörös hajú asszony a sofőrnek. "Annus, nem a te urad parkolt a busz elé?" Feri egy teli rekesz frissen sütött sós kiflit nyújtott fel a feleségének. A kiflik tetején egy papírzacskó fickándozott merészen. "Egy kis útravaló az asszonyoknak.  Az meg a tiéd, Annus, egy cukros-fahéjas." S a bereckiek irigykedve nézték, ahogy az a kettő egymás szemébe kapaszkodott búcsúzóul.