2010. augusztus 8., vasárnap

A padlástelefon

Irénke lekuporodott két krumplibokor közé. Jó puha volt a homok, mert előző nap innen ásott ki néhány szemet anya a vacsorához. A felnőttek folyton panaszkodtak, hogy túl laza a talaja a kertnek, meg nem szép egyenes, nagyon lankít a ház irányába. De Irénke éppen ezért szeretett itt üldögélni. A tyúkólak és a ház között tökéletesen be lehetett látni az udvarra. Messze laktak a főutcától, csak egy szomszédjuk volt, a Móricék három gyerekkel. A nagylánynak már udvarlója volt. A kisebb, Zsuzsi, két évvel volt idősebb Irénkénél. A fiú, Gyuri csak eggyel, de ő inkább a bátyjával játszott szívesebben, ha annak nem akadt jobb pajtása délutánra. Mégis többnyire négyen csatangolták be a Várdomb rejtekhelyeit és építettek olyan indián sátrat kukoricaszárból, amilyen másnak nem lehetett a faluban. Most is Zsuzsit várta, hogy telefonvezetéket húzzanak a két ház közé. Hát persze, hogy nem igazit! Az a faluban is csak kettő volt. Egy a báróék házában, akit kilakoltattak a kastélyából és telepakolták a lila szobákat egy csomó göthös öregemberrel. Egy pedig a tanácson az elnöknek. Irénkéék spárgából meg üres Bagarolos dobozból készültek telefondrótot eszkabálni. Akkor legalább lesz mire irigykedjenek a többiek, akik folyton azzal bosszantották Irénkét, hogy az Isten háta mögött laknak a Szőlőhegyen.

Ha legalább lett volna rendes szőlőjük, de ebben a homokban az sem szeretett nőni. Mintha mindenkinek jobb földje lett volna a környéken mint nekik. Bezzeg krumpliásáskor milyen jót lehetett játszani a frissen felásott földben. Zoli bátyja a leggyönyörűségesebb autópályákat építette bele. Neki egy-két alagúton kívül nem igazán sikerült mást alkotni, de nem is az volt a lényeg, hogy mi készült belőle, mint inkább, hogy milyen finom és hűvös volt a homok érintése ha belefúrtak a két kezükkel.

A telefonhoz az ötletet az apja adta, és ettől lett igazán különleges a terv. Állítólag már az ő gyerekkorukban is vezettek ilyen telefont a szomszédos házak közé, és ott helyben kiürített két cipőkrémes dobozt külön az ő kedvükért. Pedig mind a kettőnek az alján ott várakozott még a vasárnap reggeli cipőpucolásra egy kis barna meg fekete krém. Azt is igérte, hogy ha ma időben jön haza, akkor fúr egy lyukat a dobozok közepébe, amin átfűzhetik a spárgát és akkor lehet kihúzni. Azt ugyan nem mondta, hogy miként viszik fel a Zuzsiék padlására, de nem igazán merte megkérdezni, mert biztosan olyan egyszerű, hogy azt magyarázni sem kell. Titokban azért remélte, hogy Zoli besegít, mert ő valahogy mindent kitalált csak úgy magától és sosem kérte az apja segítségét.

Anyának is lassan haza kellett már érkeznie, de neki úgy sem lesz ideje arra, hogy Irénke dolgaival foglalkozzon, mert ilyenkor főz vacsorát, állatokat etet, meg összeszedi a kertben a lehullott gyümölcsöt. A rossz körtéket Irénke egyedül is vödörbe szedhette volna ezalatt, ha nem lett volna olyan izgatott a telefonvezetés miatt, és nem félt volna annyira a darazsaktól, amik megállás nélkül lakmároztak a túlérett gyümölcsromokon és már csak akkor vette őket észre, ha jó nagyot csíptek a karjába. Ha anyával szedték fel a gyümölcsöt, sosem félt annyira tőlük, de egyedül egészen más volt a helyzet. Akkor látták a darazsak, hogy ott van egymagában és bármit megengedhettek maguknak. Inkább nem is várakozott tovább a krumplisban, mert már látott a közelben egyet-kettőt, amik kinézték maguknak Irénke citromsárga pólóját. Zsuzsi úgy is kiszólt közben, hogy épp nem ér rá, és kérte, hogy majd fusson át estefelé szólni, ha menni kell a padlásra.

A nagyanyja a farönkjén ült a körte fa alatt és szárazbabot fejtett. Noszogatta Irénkét, hogy segítsen, de az azt motyogta, hogy majd egy kicsit később, mert előbb össze kell hajtogatnia a kimosott ruhákat. Igazság szerint ki nem álhatott szárazbabot fejteni, mert mind összeszúrkálta a szár a karját, ami aztán egész este viszketett, és még másnap is meglátszott a helye. Bab meg alig lett a szakajtóban, hiába fejtette vagy két órán keresztül. Bement a szobába, egyenesre simította a párnahuzatokat, szögletesre húzta a paplan sarkát, aztán leült a kétszárnyas toalett tükör elé és várta az estét.

Anya közben megérkezett és a konyhában zörgött az edényekkel nem hangosabban a szokásosnál. Jó hangulatban volt. Még dúdolgatott is magában, beletűzdelve egy-egy szót a dallamba, ami vagy különlegesen tetszett neki, vagy csak ennyire emlékezett a szövegből. Volt néhány örökös nóta, amiket szinte imaszerűen ismételt munka közben, de ezeknek is csak a töredékei maradtak.

Hirtelen nagyot csapódott a vaskapu, amire Irénke szíve majdnem kiugrott a helyéből. A konyhából a kislányra kiabált a némaság. Megjött apa, de meg sem próbálta maga után rendesen becsukni a kaput. Már vélni lehetett, hogy az esti telefonvezetésből nem lesz semmi. A tükör mögé bújva is látta az apját bizonytalanul felbotorkálni az udvaron maga mellett egyensúlyozva az öreg Csepel biciklijét, morogván kerülve ki a körtefa alatt mélyen maga elé hajló öreganyját. Anya a földre ejtett egy fedőt, s csak Irénke tudta, hogy szándékosan, s hogy most nem szabad kiszaladni hozzá a konyhába, mert csak útban lenne. Apa is a konyha felől jön majd be, ha csak nem dönt úgy, hogy a fészerben várja meg, amíg az anyja lassan összegyűjti a babszárat és tűntetőleg bevonul a szobájába és aznap már ki sem jön. Irénke amilyen gyorsan csak tudott, a nyári konyha irányába vette az útját a hátsó kijáraton keresztül és meg sem állt a krumplibokrokig. Ott várta reménykedve, hogy az anyja felhozzon egy vödröt és elkezdjék felszedni a darazsas citromkörtét. De anya csak nem jött. Zsuzsiékhoz sem lehetett most átmenni, mert abban a pillanatban, ha meghallotta a kiabálást, le kellett szaladni mégis a kertből és közéjük állni, ami a világ legrémisztőbb dolga volt, de azért mégis büszke volt magára, hogy ő volt az egyetlen, aki ezt meg merte tenni. Mondta is mindig a nagyanyja másnapokon, hogy ha ő nem lenne, ezek ketten már vágóhídra vitték volna egymást.

Annyira feszülten figyelt, hogy alig vette észre, hogy Zsuzsi mellé telepedett a homokban. Valahonnan kerített egy vastag gallyat, azzal fúrta a földet a kinyújtott lába mellett. Irénke kíváncsian nézte egy darabig, aztán kirántotta Zsuzsi kezéből a botot, kettétörte és ketten ástak tovább egészen addig, míg végre egy öklömnyi krumpli gurult közéjük. Rendre két nagyobb és három kisebb szem került elő a bokor alól. A két lány elégedetten rakta kupacba a krumpliszemeket. Ebből most petrezselymes krumpli lesz kovászos uborkával. Irénke felhajtotta a pólója szélét, beleszedte a krumplit, és csendben megindultak a fészer irányába. Sikerült úgy felmászniuk a padlásra, hogy senki sem vette őket észre a házban, ahonnan anya egyenletes zsörtölődése hallatszott. Néhány perc és apa rekedt hangja csattan majd a levegőbe és onnan már megállíthatlan lesz a vihar, de Irénke mostmár mindennek felette volt a padláson berendezett kis fészkében, ahol Zsuzsi kényelmesen elhelyezkedett egy régi konyharuhával letarkart rekeszen és türelmesen várta, hogy elkészüljön az ebéd.