Átgondoltam

Nincs igazad. Jól vagyok. Még a madarakra is jutott ma időm. Tegnap sokáig veszekedtünk miattad, mert egy pillanatra elhittem, amit mondasz. Hogy rossz úton haladok. Aztán éjszaka lesózták és ma reggelre jól lehetett rajta közlekedni. Gond nélkül jutottam el a boltba friss halat venni. Fehér, tengeri halat, azt jó kirántani. Mindenki szereti. Elmosogattak a fiúk ebéd után, nekem pedig pihennem kellett. A vita már eszünkbe sem jutott. Olvadó jégtáblákról beszélgettünk és óriás vulkánokról. Olyan csend lett hirtelen. Biztosan a hó miatt. Madarak himbálóztak a madáretetőn. Egyenként, türelmesen várva a sorukra. Még hogy félek. Hát ki nem fél? Te is félsz, különben nem lapulnál a fehérre meszelt konok zugodban. Egy kutyát vettél magad mellé, hogy megmoccanjanak az árnyak, de nem bírtad hallgatni a sírását és a hétvégén visszavitted a tenyésztőhöz. Átgondoltam. És jól vagyok. Egy időben én is sokat sírtam. Azt hiszem, évekig. Még jó, hogy nem vagyok a kutyád. Most vihetnél engem is vissza az eladónak. És az rosszabb lenne, mint ez a lucskos út, ami néha nem vezet sehová, de mégis csak több egy üres kutyaólnál.