2009. szeptember 28., hétfő

Hálás vagyok - simonági módra

Köszönöm, Magdi, hogy felkértél egy táncra! Hálás vagyok érte! Azt gondoltam először, hogy keringőzni márpedig én is tudok, az nem tűnik annyira nehéznek, s azonmód elkezdtem pontokba gyűjtögetni a dolgokat, amiért hálás vagyok. Tegnap este olvastam a bejegyzésed, azóta egyfolytában gyűjtögetek és még a felénél sem tartok. Bevallom, tartok attól, hogy túlszárnyalom az olvasók türelmét a listámmal. Ma reggelre be kellett ismernem, hogy mégsem gyerekjáték a keringőzés. Elolvasván pedig mindazt, amit Ti alkottatok ebben a témában, még nehezebb a feladat, hogy ne szajkózzam az általatok leírtakat.

És mégis, mi egyéb marad, amiért hálásak lehetünk mint a családunk, az otthonunk, az egészségünk, a barátaink, az életkörülményeink, a nyugalmunk? Ezek kétségtelenül a leglényegesebbek, és én hálás vagyok teljes szívemből és lelkemből mindezért.

Nekem azonban még egy kérdés motoszkál ezzel kapcsolatosan a fejemben tegnap este óta: Kinek is vagyok hálás? Mert a hála, valójában elismerés valaki felé valamely teljesítményért, amiből nekünk hasznunk származik. Én ezért az összes égi gondviselőmnek szeretnék hálát mondani azért, hogy a mai napon itt gubbaszhatok a kanapén a laptop-ommal az ölemben az Atlanti óceán partján egy gyönyörű kis házban, s várhatom azt, hogy Sam kettőkör rám telefonáljon a mobilján, hála a mobiltelefonokért, hogy elindult haza az iskolából, és mivel ragyogó, napsütéses új angliai őszi napunk van, ezért hazasétál. Amikor megérkezik, megkérdezi, hogy mit ehet. S mivel növekvő szervezete egyre nagyobb porciókat igényel, én legalább három féle uzsonnaötlettel állok elő, amiből ő hármat választ ki. Hála az elektromos szendvicsgépért, hála az azonnal oldódó kakaóporért, hála a szőlőért, ami valahol délen termett és hála a fuvarozókért, akik a helyünkbe szállították. Aztán 3:16-kor Max robban be a házba. Hála az iskolabuszért! Ő általában elfelejt köszönni, helyette mindjárt vagy öt kérdéssel rohanja le az embert. Van edzésem? Van még időm egy kicsit Club Pingvinezni? Áthívhatom a Paolót játszani? Muszáj rögtön leülnöm házizni? És hála a gabonapelyhekért, mert ő nagyjából mindig ugyanazt eszi uzsonnára. Reggelit. És hála a focilabdáért, aminek olyan varázsereje van, hogy százszor inkább választja mint a gépezést. De hála a gépnek is! Mert kishelyen elfér, nem lesz tőle nagy rendetlenség, ha mégis felmászik rá a gyerek, nem fog nagyot esni, ezért biztonságban tudom egyedül hagyni előtte addig a csemetét, amíg elszaladok bevásárolni. És hála az autómért, ami miatt nem kell buszra várnom és azon cipelnem haza a mázsás szatyrokat, mint szegény mamimnak, akinek számtalanszor kellett a vállát megmaszíroznom a két kiló kenyér és három liter tej miatt. Steve általában este nyolckor érkezik. Ő is éhes először, és hála azért, hogy egyáltalán nem érdekli, hogy mit teszek elé, mert minden ízleni fog neki, és meg is fogja dicsérni, még akkor is, ha a pulykát képtelen vagyok puhára sütni, a rizst pedig az esetek kilencven százalékában túlfőzöm. És hála a jéghokiért, a baseball-ért, az amerikai fociért, a teniszért, és nagyjából minden fajta sportért, ami létezik a földön, mert miután evett és meghallgatta a napi panaszaim, az aggodalmaim és a végén kijelenti egy mondatban, hogy "Everything's gonna be all right.", néz egy kis sportot a tévén. Hála a nyugalmáért, a bizakodásáért, a hűségéért, mert enélkül én már feladtam volna a küzdelmet azért, hogy megőrizzem az ép eszem. Másnap reggel aztán elindulnak mind az iskolába, a munkahelyre és én hálát adok a mosogatógépért, a porszívóért, a tükörtisztítóért, mert ezekkel csupán egy óra alatt, látszatra ugyan, de elfogadható állapotba hozom a házat. Ilyen módon van időm felhívni a mamám otthon, akivel, hála a Jajah internetes telefonos szolgáltatónak, egy teljes órát csacsogunk mindösszesen 2 dollár 30 centért. Aztán leülök a géphez, és hála az internetnek, megnézem, hogy minek örülnek, vagy esetleg min háborognak az én barátnőim az óceán túloldalán. Mit olvasott Magdi? Mi vagy ki volt a múzsája Csillának? Milyen fát varázsolt Éva? Mi lett Matt-tel? Sam focistársával, akinek tegnap megrúgták a felyét meccs közben és a kórházba kellett vinnie a mamájának, de hála a röntgengépnek, mára már tudjuk, hogy minden rendben van vele. Ki viszi ma Max-et edzésre és én kit hozok még rajta kívül haza? Aztán egy óra körül, hála az előre szeletelt barna szendvicskenyérnek, és a konzerv tonhalnak, eszem egy gyors szendvicset és aztán várom, hogy megérkezzen Sam.

Ezen felül hálás vagyok az odaadó orvosokért, nővérekét, a tanárokért, a feltalálókért, felfedezőkért, az önkéntesekért, a békefentartó katonákért, a művészekért, mezőgazdasági, építőipari és minden egyéb fajta fizikai munkásokért, a mérnökökért, a segítőkész szomszédokért és szülőtársakért, hálás vagyok mindenkiért, aki hozzájárul ahhoz, hogy biztonságban hazasétálhassanak a gyekeink az iskolából, hogy békében nőjenek fel, hogy majd családot alapíthassanak és ők is hasznos láncszemei lehessenek ennek a felfoghatatlanul kaotikus, de talán mégsem reménytelen világnak.