2009. július 28., kedd

A fa, amelyik velem jött


Az én piros gyöngyfám Budakalászon növesztette az ágait és Ipswich-ben vert gyökeret. Az én fácskámat két szorgos kéz fűzte, hogy örömöt szerezzen vele és a hála repítette át az óceánon, hogy itt sütkérezzen az ablak mellett úgy reggel 9 órától délután háromig. Ha ezt a fát én most a kezembe veszem, akkor Éva barátnőmet látom a kanapén ülve késő este. Lehet, hogy a tévét hallgatja. Lehet, hogy közben ott sertepertél a családja körülötte, hogy megmártózzanak az anyjuk, a feleség békességében, hogy biztonságot találjanak a kezek ritmikusan ismétlődő mozdulataiban, hogy meglessék, amint életet varázsol a jámboran pislogó gyöngyszemekből és a mereven nyújtózkodó drótokból. Mert az én fámnak lelke van. S víz helyett csupán arra vágyakozik, hogy naponta legalább egyszer a kis piros ágain pihentessem a szemem, s hazagondoljak. Ennyit tudok tenni érte én, amiért velem jött.
Köszönöm, Éva, hogy rám bíztad.

4 megjegyzés:

  1. Köszönöm Ági, amit és ahogy írtál nagyon jólesett!
    Biztos vagyok benne, jó, hogy Rád bíztam, és biztos, hogy jó helyre került.

    Látom, a fácska tényleg nem szerette az utazást :-))
    Lehet két tanácsom? Az egyik, hogy kicsit púpozd fel a köveket a fa törzse körül, akkor a tálka is jobban érvényesül. A másik, hogy ha nem tetszik így, akkor vastag fekete filctollal tudod korrigálni a tálka lekopott szélét. Bár eredetileg is direkt kopott egy-két helyen.
    Gondolhattam volna az utazásra, és adhattam volna egy kis "felújító csomagot".
    Na, majd legközelebb már ezt is tudni fogjuk :-)
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Felpúpozom, Évi, a tálka viszont úgy tetszik, ahogy van, de igazad van, nagyon szép és kár, hogy alig látszik belőle valami. Azért hozzá kell tennem, hogy élőben ettől sokkal szebb. Csináltam egy tucat képet, igazán egyikkel sem voltam elégedett. Ez volt a legtűrhetőbb. A Te fényképeid sokkal élethűbbek.
    Tényleg szép, Magdi, és milyen jó, hogy most már mindannyian találkoztunk "élőben" is!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon örülök, Ági, hogy a fácskád szerencsésen átvészelte a nagy utazást és teljen benne sok-sok örömöd, ahányszor csak ránézel! Számomra ajándék, hogy néhány hete általad, személyesen megismerhettem őt is, és az alkotóját is. Köszönöm!

    VálaszTörlés