Barátnők egymásközt

Az alábbi beszélgetés részvevői is csupán képzeletbeli személyek.

Két barátnő fut össze egy könnyű vacsorára egy kis vendéglőben.

Kata: Szia, Ili! Sokat vártál?
Ili: Nem, csak egy olyan öt percet. Éhes vagy, eszünk?
Kata: Együnk valamit, nem ebédeltem.
Ili: Hogy hogy nem ebédeltél, annyi munkád volt?
Kata: Kiugrottam a városba, hátha találok valami leértékelt csizmát. De nem volt semmi jó.
Ili: Én vettem egyet a hétvégén. A harmadik pár, de ez olyan hótaposó féle szánkózáshoz. Ilyenem még nem volt. Fagyott le a lábam a múlt szombaton a Kékesen. Ti mit csináltatok hétvégén?
Kata: Csak moziban voltunk. Anyósoméknál aludtak a kicsik szombat este. Az egészben a legjobb a vasárnap reggeli ejtőzés az ágyban. Így is felkelünk korábban, de legalább nem kell azonnal nekiindulni a napnak. A mozi csak tűrhető volt, de ezen már nem is csodálkozunk. Nincs egy valamire való film mostanában. Csak ok a kimozdulásra. Nem nagyon tudjuk, mi mást lehetne csinálni a városban. Több időt kéne rászánnom, hogy megtervezzem a hétvégi programot, de arra is lusta vagyok.
Ili: Úgy irigyellek, hogy ilyen közel vannak anyósodék. Még is van valaki, akire nyugodt szívvel rábízhatod a gyerekeket. Jó a pótmamánk, de egyrészt drága, másrészt haza kell furikázzuk miután hazaértünk. Már semmink nem kívánja az utaztatást éjszaka. Kértük, hogy aludjon nálunk, de nem akar. Megértem. Én sem akarnék néha nálunk aludni.
Kata: Hogy érted? A gyerekek miatt?
Ili: Nem. Nem igazán ő miattuk.
Kata: Hát akkor? Dénes miatt? Horkol?
Ili: Horkol, de azt lassan megszokom. Á, hagyjuk. Nem érdekes.
Kata: Nem látszol túl heppinek. Ha nem akarod ne mond el, de ha mégis, akkor ne kéresd magad. Szívesen meghallgatnám.
Ili: Nem tudom, hogy mit szólnál hozzá. Nem akarom, hogy elítélj és lehet, hogy félre értenéd.
Kata: Ez nem túl hízelgő rám nézve. Akkor csak a vásárlás témát bízod rám?
Ili: Nem, ne mondj már ilyeneket! De veled valahogy minden annyira rendben van. Velem meg most egy kicsit fejetetejére állt a világ. El kell ezt először magamban rendezzem.
Kata: Ahogy akarod. Rendezd. Mesélj a hócsizmádról!
Ili: A fenébe! Nem akarom, hogy haragudj rám.
Kata: Akkor fogok haragudni, ha ezek után nem mondod el, hogy mi bajod. Már hasogat az oldalam a kíváncsiságtól. Ki vagyok én, hogy feletted ítélkezzem?
Ili: Még kérünk egy pár percet. Bele se néztünk a menübe. Van ez a pasas...
Kata: Tudtam! Éreztem! Lehet látni rajtad.
Ili: Még csak az hiányozna! Tényleg? Mit?
Kata: Hát, csak olyan összeszedetlen vagy. Nem tudom. Zaklatott, izgatott.
Ili: Fogalmad sincs, micsoda erőfeszítésembe kerül normálisnak látszanom. Ne mond, hogy hiába erőlködöm. Csak azért mondod, mert elmondtam. Szerintem, otthon nem vesznek észre rajtam semmit.
Kata: Kolléga? Ismerem? Találkoztatok már?
Ili: Csak látásból. De jobb, ha nem tudod, hogy kiről van szó. Nem történt semmi. Csak megjegyzéseket tesz, én meg már nem tudok másra gondolni. Nem vagyok bele szerelmes. Csak összezavarodtam egy kicsit.
Kata: Nagyjából mindig így kezdődik. Dénes nem vett észre semmit? Ugye nem mondtad el neki?
Ili: Arra is gondoltam, hogy megbeszélem vele.
Kata: Na az lenne még csak nagy butaság. Nincs semmi komolyról szó, igaz? Akkor minek idegesítenéd ezzel?
Ili: Nem. Semmi komoly. Hogyan is? Szeretem Ádámot, tudod. Nincs vele semmi gond. Meg a gyerekek.., meg minden...Csak nem tudok aludni.
Kata: Tudom.
Ili: Dehogy tudod. Veled ilyen sose történne meg. Ti ketten Tamással olyanok vagytok, mint két turbékoló galamb.
Kata: Hát igen, és mégis...
Ili: Ugyan már! Fogalmad sincs. Most biztos megvan a véleményed rólam.
Kata: Neked nincs fogalmad. Ha nem állandóan csak a vásárlásainkat beszéltük volna meg, akkor most nem mondanád ezt.
Ili: Úgy se hinném el. Csak azért mondod, hogy támogass. Nagyon rendes tőled, de igazán nem kell. Majd megoldom.
Kata: Ili, ébredj már fel! Te vagy a Csipkerózsika, nem én. Sosem kérdezted, sosem vetted észre. Miért beszéltem volna róla?
Ili: Hát hogy kibeszélhesd, hogy megszabadulj a nagy titkodtól, mit tudom én. Akkor most elmondod?
Kata: El, ha te is.
Ili: Persze. Ez nem lehet, ezt most csak álmodom.
Kata: Nem, Ilikém, nem álmodsz. Most az egyszer nem. Esküszöl, hogy nem árulod el senkinek? Még akkor sem, ha már nem leszünk barátnők és utáljuk egymást, mint a bűnt?
Ili: Esküszöm. Te is? Figyelj, ez nagyon gyerekesen hangzik.
Kata: Az lehet, és mégsem az. Tudod, mi a gyerekes? Állandóan csak a csizmáinkról beszélgetni. Na mesélj!
Ili: Akkor neked már van tapasztalatod, hogy vészelted át?
Kata: Van. Túl lehet élni. Sőt, még javíthat is a dolgokon. Mondd már!
Ili: Kezdd el te! A tiéd történt először.
Kata: Oké. Nagyjából észre se vettük egymást eleinte, nem is köszöntünk...

Két órával később:

Ili: Lehet látni, hogy sírtam?
Kata: Nem igazán. És rajtam?
Ili: Rajtad sem, csak elmázoltad egy kicsit a szemfestéked. Van tükröd?
Kata: Nincs, de neked biztos. Ezért vagy a barátnőm! Mindenben lehet rád számítani.
Ili: Tessék. Na menjünk. Azt sem tudják otthon, hogy mi történt velünk.
Kata: Mit főzöl holnap. Nincs semmi ötletem.
Ili: Sima pörkölt lesz. Dénes imádja. Minden héten legalább egyszer azt főzök.
Kata: Tamás nincs oda érte, de néha túléli. Csirke?
Ili: Disznó. Galuskával.
Kata: A galuskához nincs türelmem, főzök hozzá tésztát.
Ili: Vigyázz magadra! Majd hívlak!
Kata: Puszi!