A Kiserdőn keresztül ballagtak, anya meg a lánya, mint annak
idején, és a Kiserdő szinte alig változott. Azóta sem nőttek benne ritka fák,
csak akác, mogyoró, elvétve egy tölgy vagy hárs. A homokos ösvény mellett, a
napos foltokon apró fehér virágok nyíltak, csak úgy a maguk örömére. A lány
csodálkozott, hogy azóta sem lepte el a gaz és még elindultak rajta az emberek gyalogosan, mint
most ők, hogy a végén az új temetőnél bukkanjanak ki. Nem volt hosszú, talán
tizenöt perces séta a főúttól, és nem is olyan sötét vagy félelmetes, mint Dante
erdője. Legalábbis nappal nem az, éjszaka meg mindenütt sötét van.
Az anya bicegett egy kissé mióta tavaly télen ráesett a térdére. A fák közé érve emlékek szaladtak köré.
- Ott találták meg, egy kicsit beljebb - szólalt meg váratlanul.
- Kit? - követte a lány az anyja tekintetét.
- Az Icát. Tele ment kulanccsal a teste, alig volt észnél. Most meg milyen szép családja van.
Már majdnem kiértek a túloldalra. A fák megritkultak, felerősödött a szél. A temetőben különben mindig fújt, és már itt elkezdte.
- Nem normális dolog ennyire szeretni, Mama.
Az anya erre felnevetett és támaszt keresve a lányába karolt.
- Végül mégis mind odaveszünk benne.
Hogy mennyire szeretünk, nem döntés kérdése. Nem igaz? Amúgy meg mi más értelme van az életnek?
VálaszTörlésÖrülök, hogy ismét írogatsz.
Körém is emlékek szaladtak, ahogyan olvastalak. Az első csalódásom emlékszem olyan volt, mintha rám szakadt volna az ég is. Haragudtam én az egész világra, hogy miért nem mondta nekem senki sem azelőtt, hogy ez ennyire tud fájni? Aztán egyszercsak elmúlt, hogy átadja a helyét egy másik szerelemnek, amiben úgy vesztem el, hogy közben magamat is megtaláltam. :)
VálaszTörlésA lány alakjában az egykori, a naív gyermek, a szerelmet még nem megtapasztalt önmagamra ismertem, az édesanya szavaival pedig a mai énem tud nagyon azonosulni.
Örömmel keltem át Veled a Kiserdőn, Barátném, puszillak!
Igaz, Magdi, nem döntés kérdése. Mennyivel egyszerűbb lenne! Lehet, hogy az viszont döntés kérdése, hogy mi íródik le ebből és mi nem. Még ebben sem vagyok biztos. Ez meg a körülmények kérdése. Jó ide visszajárni megint és Ti is hiányoztok...
VálaszTörlésÖrülök, Csilla, hogy így idézte fel Benned az írás az emlékeket, és hogy leírtad, ilyen őszintén, ilyen ismerősen az élményt. Próbálkozom ezzel az új formával, a kevesebb is eléggel, és lám, mi mindent képes kihozni a másikból néhány sor. Talán tényleg elég.
Köszönöm, Lányok, hogy jöttetek, hogy szóltatok!!