Megyek a hegyhez...

Hiába mégis, meg kell újulni. Na nem a tavaszra gondolok, nem is új ruhákra, mégcsak nem is ránctalanító krémekre. A szívem sem fogja többé úgy bírni a tempót a biciklin mint hajdanán. Az eszemnek pedig kimondottan jót tesznek a gyarapodó évek. Épp borsónyi nagyságú bölcsességem mondatja velem egyre többször mostanság, hogy meg kell újítanom a hozzáállásomat. vagy divatos szóval az attitűdömet. Engedni kell - legalább egy darabig -, hogy a kiskamasz fiamnak az orráig lógjon a haja, és 15 másodpercenként hatalmasat dobjon jobbra és balra a fején, hogy lásson. Végighallgatni az újonan letöltött zenéjét az iPod-on, és véleményt is mondani róla. Végignézni egyszer-egyszer egy Spongyabob fejezetet a kicsivel a TV-ben és ha csak Star Wars-os képregényt akar olvasni, hát legyen. Hitelkártyával vásárolni a neten, kipróbálni a wasabi magokat, könyvet hallgatni fejhallgatóval, Skype-olni a barátokkal, belépni egy zöld-klubba és így tovább és így tovább.

Ha úgy érzed, hogy kezdenek a mindennapjaid megfakulni, ellaposodni, itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak. Itt az ideje lecserélni a bútorokat (vagy legalább áthúzatni őket), kidobálni azokat a holmikat, amik talán egyszer még jók lesznek valamire, de már egy éve hozzájuk sem nyúltál. Új munkahely, új barátok, új hobbik és még sorolhatnám, de nem sorolom, úgy is érted, hogy nem egy új hajszínről beszélek. Bárcsak elég lett volna, ha vörösre váltok! Ha pedig nem tudsz magadon ilyen módon erőszakot venni, akkor semmi mást nem kell tenned, csak eladni a házadat, az autódat, lemondani a banki átutalásaidat, könnyes búcsút venni a közeli hozzátartozóidtól és barátaidtól és felülni a repülőgépre, ami átszeli veled az óceánt. Ahová megérkezel, ott majd tesznek róla, hogy megújítsák az attitűdödet helyetted. Vakmerő mutatvány vagy sem - ezen vitatkozhatunk egy darabig -, mindenesetre biztosabb a siker. Majdnem olyan, mint elhatározni, hogy gyermeket vállalunk. Emlékszem a bátyám "mindentudó" mosolyára, ahogy a nagy pocakomra nézett. Akkoriban ő hordott haza munka után a bankból. Neki akkorra már kettő lánya volt. "Most mit mosolyogsz?" kérdeztem. "Semmit sem fogok változni attól, hogy gyermekem lesz. Élünk úgy, ahogy eddig. Moziba járunk, éttermekbe, biciklitúrákra, talán egy év múlva már nyaralni is elmegyünk kettesben. Gúnyosan nevetette ki a naivitásomat. Minden más lett. Az életmódom, a párkapcsolatom, még a barátságaim is. A bútorokat pedig hadd ne említsem. Bababarát lett még a pince is.

Hát ez a költözés is ilyen. Egy darabig ragaszkodsz foggal-körömmel a régi dolgaidhoz, de aztán mégis bedarál. És ami kijön a darálóból az is te vagy, csak egészen más formában. Aztán elkezd fűszerezni a környezet a saját szájíze szerint, és a végén azt veszed észre, hogy lelkesen tapsolsz a templomban, ahol bemutatásra kerül egy két apából álló házaspár frissen örökbefogadott kisfia, és Willa Cather-t olvasol, aki köztudomásúan leszbikus írónő volt, ráadásul alig tudod letenni a könyvét. A vasárnapi ebédet pedig a telefonon rendeled meg, mert miért is kell húslevest és rántott húst enni ilyenkor, ha egyszer ez a pihenés napja? Beállsz baseball-ozni a gyerekeddel, bár még kitartasz amellett, hogy ez a világ egyik legunalmasabb sportja. Pusztán azért, mert ezeket a szabályokat csak játék közben értheti meg az ember? Nem azért. Azért mert a gyerekeddel akarsz tölteni egy kis minőségi időt, és ő már érti a módját, és erről beszél egész ebéd alatt, és egy kukkot sem tudsz hozzászólni. A szomszéd pedig a helyi választásokról akar csak beszélni veled és arra sem tudsz á-t vagy b-ét mondani, úgyhogy politika ide vagy oda, el fogod olvasni a legközelebbi helyi újságban, hogy miről is szavaznak.

Így aztán én is megyek a hegyhez. Ez itt úgy is olyan divatos hétvégi program: tömegséta valamely jó ügy érdekében. Én ugyan még csak önös érdekekből indultam el, de lassan itt lesz az ideje, hogy másokért is gyalogoljak, hiszen ott menetel értem is az egyház, az iskola, a kórház, a jövendő munkahelyem és a szomszédom. Közben pedig azért csak megfő a pörkölt is.